Hosszas tanakodás és vesződés után a továbbtanulással kapcsolatban három opciót állítottam fel magamnak:

1. külföld - egy országban, ahol nincs tandíj és ideális esetben beszélem a nyelvet (a tanulmányokat egyértelműen angolul akarnám folytatni).
2. itthon - szakomat befejezve, viszont akkor egy értelmes egyetem, lehetőleg angolul
3. itthon - random szakon, hogy diplomám legyen, egy olyan városban, ahol sok ismerősöm tanul

Külföld. Ahogy némi utánajárás után látom, talán érdemes volna tiszta lappal kezdenem. Ez mindegy öt évet jelentene - ideális esetben munkalehetőség adott lesz.
Pozitívumok: Bizonyosan alaposabb tudást nyújt, mint a mostani egyetemem. Angol nyelvű oktatás maga nyelvi fejlődés és a legfrissebb információk miatt is kézenfekvő választás volna. Az egész tanulmányi időszak rengeteg tapasztalatot nyújtana, külföldön élni - bizonyos ideig legalábbis mindenképp - felejthetetlen élmény, ráadásul ismét csak tágulna a világlátásom.
Negatívumok: A kint az évek során kiépített szociális hálóm itthon gyakorlatilag hasztalanná válik (mai fejjel nem tervezem Magyarországon kívül letelepedni, ez persze változhat), megint hatalmas depresszióba esnék a hazaérés után - a kinti pörgés és emberek, helyek, ingerek elvesztése már csak ezzel jár.

Itthon, értelmes egyetemen, szakomat befejezve.
Pozitívumok: Látom értelmét, talán lehet vele kezdeni valamit.
Negatívumok: Semmi esélye, hogy megfizessem. Az ideális állam finanszírozás esetén is itthon kellene laknom, ergo no social life, ami azért elég sarkalatos pont. Magától értetődően azért alakulna valami, viszont ismét újra kéne kezdenem és ott élni nem volna keretem, bejárni ugyanakkor embertelen.

Itthon, új szakot kezdeni mesteren az ismerősök városában.
Pozitívumok: Instant social life/kapcsolatok, amik részben már igen mélyen gyökereznek és később is megmaradnak. Nagyjából használható diploma, amivel tán lehet kezdeni dolgozni.
Negatívumok: Ez bár olcsóbb az előzőnél, így is vért kéne izzadni az anyagi fedezet előállításáért és egyáltalán nem vagyok meggyőződve egy új szak megkezdésének jó ötletének mivoltáról.

Összességében, egyikért sem dobog a szívem igazán. Ha az utóbbi kettő valamelyikét választom gyakorlatilag dolgoznom kell előtte egy évet. Egyébként nem is a munka ténye zavarna, hanem a teljes elszigeteltség a barátaimtól és a ténytől, hogy nem látom esélyét/értelmét egy új kör kiépítésének.

Let's put a smile on that face.

Do not look back.

A klasszikus sci-fi filmekkel, sorozatokkal eredendő és alapvető gondom mindig is az volt, hogy akármennyire is igyekszem, egyszerűen nem tudtam komolyan venni őket. Ez nyilván a generációs különbségből adódik, a saját esetemben főleg a technikai fejlettségről beszélek - hiszen '77-ben A New Hope egyértelműen hatalmasat robbant.
Vegyük példának a már utalt Star Wars első három részét - a IV., V. és VI. triumvirátusát (bazdmeg George) - és az új sorozatét, bármilyen (technikai) megoldásban összehasonlíthatatlanok; a harcok, a járművek, a fegyverek, a karakterek kidolgozása, koreografálása sokat javult és nincs többé szó R2-D2 dobozába, vagy akár Alien latexbőrébe bújt színészről. (A klasszikus Star Wars trilógián egyébként a nemlétező történet sem segített túl sokat, félreértés ne essék nem is az ellenkezőjét vártam tőle, ugyanakkor egy összetettebb cselekmény mégis ellensúlyozhatná a hiányosságokat.)
Másik észrevételem éppen a most látott '79-es Alien és sok más filmben is szereplő villogó, sok diódás űrhajók és paneljaik kapcsán fogalmazódik meg bennem. Mennyivel szebb a tavalyi Star Trek film letisztult Enterprise-jának fehér minimál belsője, vagy akár a Moon holdbázisa.

Persze a teljes képhez hozzátartozik az is, hogy ma már teljesen más a néző elvárása egy ilyen jellegű (popcorn, mert ez bizony az) sci-fi-vel kapcsolatban, sokkal feszesebb, akció dúsabb másfél-két óra szükséges a nézőszám eléréséhez és ez természetes.

Sajnálatos egyébként, hogy Lucas nem készít és/vagy járul hozzá egy trooper központú film gyártásához, szerintem ugyanis roppant érdekes karakterek klónságukból eredő egyformaság ellenére is. A cartoon network sorozata és a most futó The Clone Wars alapvetően gyerekeknek készült, a játékok játékok maradnak, pedig egy R-rated verzióból iszonyú jó háborús drámát lehetne forgatni.

Hazaértem utáni könnyed alvásból ébresztett hívás nemrégiben és én azon merengtem az ágyban feküdve karikás szemmel a plafont fixírozva a merengő sötétségben, hogy vajon átaludtam volna-e az éjszakát, ha nem keresnek? Hell yeah.

Itt pedig Michael Cane, mert ezen fotón bizony iszonyúan adja.

A péntek délutántól, vasárnap estig életemet megtörte a mai nap, ugyanis ismét a regionális osztályra küldtek át az ismeretlenbe. Mindig is jobban jöttem ki nőkkel, általában dolgozni is jobb velük - talán mert természetüknél fogva jobban törekszenek az együttműködésre és én alapvetően csapatjátékosnak mondanám magam.
Az előző mondat első gondolatának jegyében telt el a munkaidő, először látott emberekkel teljesen összehangoltan sikerült elvégezni egy bonyolult, ám annál unalmasabb munkát, miközben valami pasas/ismerős-ismeretlen munkatárs facebook profilját csekkolva (nem én, ők) megtudtam, létezik romantikus aláírás is.
Mellékesen arra a következtetésre jutottam, hogy nekem az ilyen, azaz mászkálós, küldötti munka állna jól - minden nap új szituációk, emberek, helyek stb. -, azt talán lassan és/vagy kevésbé unnám meg.

Amolyan lábjegyzetként, a Veronika decides to die zseniális, ráadásul tízdollárossal könyvjelzőként, összegumizva mindig ready to go. És még egy, fogalmam sincs mikor linkeltem úgy célzottan valakit utoljára, de Orosz Pétert kövessétek/olvassátok; autók, hegyek, élet.

She was intransigent about the easy things, as if trying to prove to herself how strong and indifferent she was, when, in fact, she was just a fragile woman, who had never been an outstanding student, never excelled at school sports and had never succeeded in keeping the peace at home.
She had overcome her minor defects, only to be defeated by matters of fundamental importance. She had managed to appear utterly independent, when she was, in fact, desperately in need of company. When she entered a room, everyone would turn to look at her, but she almost always ended the night alone, in the convent, watching TV that she hadn't even bothered to have properly tuned in. She gave all her friends the impression that she was a woman to be envied, and she expected most of her energy in trying to behave in accordance with the image she created of herself.

Nemlétező, hamis másnaposság és fáradt közöny keverékével éltem túl a napom, és hogy képpel mutassam be, valahogy így:


Fura egyébként, amikor egy illatot - parfümöt, ha úgy tetszik - sokáig, talán évekig is egyvalakihez köt az ember, hiszen nála szokta meg, aztán minden előzmény nélkül a semmi sötétségéből előbukkan valaki más ugyanazzal. Kicsit még hasonlítanak is, vagy csak elmém csal.

Rostockban egyébként a tébolyult Téltábornok az úr, például ilyesmiket lehet olvasni, mint Drei Wochen nach dem Schneechaos von Tief «Daisy» hat am Samstag Schneesturm «Keziban» in Mecklenburg-Vorpommern erneut ein Verkehrschaos verursacht. Említenem sem kell, mennyire szívesen lennék most ott.
Többek közt erről is beszéltem medikámmal - talán két hete is van, mióta folyamatosan elkerüljük egymást -, szerintem úgy három-négy hónapja először. A viszontlátás/beszélgetés öröme mellett nem merült fel semmi. És még mindig ismer:

[...]
[20:19:10] new goals are always good
[20:19:15] I mean, get to abroad and lalala..
[20:19:26] i can see and hear you saying that last sentece
[20:19:30] with the sarcastic lalalala

Még jóval korábban valamelyik éjjel tanulás szünetében kiégve köszöntem frissen tudomásul vett három ősz hajszálamnak. Fényesen csillognak, mint a felkelő csillagok egy sápadt téli estén.
Szombati hóesésben sétálás helyett dolgozni voltam néhány órát, amikor is aztán leállt az országos hálózat és két óra telt el, mire rájöttem karbantartás zajlik és még a főnököt is elértem. Szóval így alakult, hogy vasárnapot sem töltöm itthon, lényegében a teljes hétvége kiesik.

És bár gyerekként bizonyosan nem így gondoltam, ugyanakkor a felnőttlét eddig több fáradtsággal és felelősséggel jár, mint örömmel és ezzel borzalmas szembenézni. Ráadásul a mai este barátokkal valahogy csalódásnak bizonyult és ettől függetlenül megint iszonytatóan üres váznak érzem magam.

Vidámak azok az idők, amikor a munkatársak köszönés helyett így kezdenek: Hű de szarul nézel ki, mi történt veled?
Persze óriási hajtás van és túlóra miatt semmi sem maradt a napomból, így aludni sincs kedvem.


Ez meg itt a K2, nem is tudom miért.